Egy barátnős vacsorán történt, ahova Anna hívta el. Az étteremben melléjük telepedett két férfi: Olivér és Gergő. Anna gyorsan összemelegedett Olivérrel, így Kata és Gergő hosszú órákon át beszélgettek.

– Kata, valami különleges van benned – mondta Gergő, miközben a Duna-parton sétáltak.

– Te is jó embernek tűnsz – mosolygott Kata, miközben a hasára tette a kezét, és gyorsan el is vette. Még csak két hónapos volt a terhesség, nem látszott, de már ott volt.

Anna később félrehívta.

– Tetszik neked, ugye?

– Nagyon.

– Akkor mondd el neki.

– Nem lehet – suttogta Kata. – Las Vegas után vagyok… és már terhes vagyok. Fogalma sincs, hogy nem tőle.

Anna ránézett.

– Tudod, mit? Tartsd meg magadnak. Ha boldogok lehettek, akkor ne rontsd el az elején. Talán… talán ő a megoldás.

Két hónappal később…

Gergő letérdelt egy gyertyafényes vacsora után.

– Kata, szerelmes vagyok beléd. Légy a feleségem!

Kata el sem hitte, hogy ez történik vele. Az ikrek már rugdostak a hasában. Bűntudata volt, de úgy érezte, Gergő valóban jó apa lenne. Olyan ember, aki gondoskodó, figyelmes és kedves. Könnyekkel a szemében bólintott.

– Igen!

Esküvő után Gergő elvitte őt a szüleihez bemutatásra. A ház Budán volt, egy csendes kis utcában. A kapuban állva Kata idegesen simította meg a hasát.

– Vajon mit fognak szólni?

– Megszeretnek, meglátod! – nevetett Gergő.

Az ajtó kinyílt, és Miriam, Gergő anyja, kitárt karokkal rohant feléjük.

– Drágám! Örülök, hogy látlak!

Aztán Robert is megjelent. Kata ledermedt. A férfi, akivel egy éjszakát töltött Las Vegasban… Gergő apja.

– Ő… ő az apád?

– Igen – bólintott Gergő büszkén. – És van még egy meglepetés… – Kata kezét a hasára tette. – Ikreket várunk!

Robert arcán egy pillanatra mintha megrezdült volna valami, aztán nyújtotta a kezét.

– Üdv a családban, Kata.

Később, amikor kettesben maradtak, Robert halkan megszólalt:

– Kata… ugye nem?

– Ők Gergő gyermekei – felelte Kata halkan, de határozottan. – Fogalmam sem volt róla, hogy maga az apja. Ami Las Vegasban történt… ott is marad.

Robert csak bólintott.

És mindketten elhallgatták az igazságot.

Jelen idő – vissza a nappaliba

Gergő dühödten nézett rájuk.

– Tizenhárom évig hazudtatok nekem! A saját apám? A feleségem? És most a fiúk tudják meg először?

– Gergő, kérlek… – suttogta Kata.

– Tudtad, hogy már terhes vagy, amikor velem lefeküdtél?

– Tudtam… de azt is tudtam, hogy te jobb apa lennél nálánál! – kiáltott Kata könnyek között. – Félek! Mindennap attól féltem, hogy kiderül. De szereted őket, nem igaz?

– Persze, hogy szeretem őket! Ők az életem! – válaszolta Gergő, miközben a szíve majd' megszakadt.

A bejárati ajtó hirtelen kinyílt.

– Nagypapa az apukánk? – kérdezte Bence, mögötte Andris és barátjuk, Robi.

Mindenki megdermedt. A fiúk mindent hallottak.

– Gyerekek... – kezdte Kata.

– Igaz? – kérdezte Andris. – Ezért van barna szemünk? Mert ti kék szeműek vagytok?

– Ez... ez bonyolult – hebegte Gergő.

Aztán leguggolt eléjük, remegő kézzel.

– Bármilyen igazság is derül ki... ti vagytok a fiaim. Mindig is azok voltatok, és mindig is azok lesztek. Az én szeretetem nem változik.

A fiúk szemében könnyek gyűltek.

– Mi is szeretünk, apa – mondta Andris, és átölelte őt.

Robert hátul állt, némán. Kata pedig a falnak támaszkodva sírt.

Az igazság felszínre tört, és darabokra szaggatott egy családot. De egyvalami még megmaradt – a szeretet. És talán az idő begyógyítja a sebeket, ha elég őszinték tudnak maradni egymáshoz.

A cikknek az eleje!