A Házasság első látásra című műsor Rékája végre úgy döntött, hogy a felületes beszélgetések helyett egy igazán mély vallomást tesz férjének.
Elárulta Ricsinek, mi az oka annak, hogy sokáig nem volt párja, és inkább egyedül élt. Így beszélt erről:
“Az, hogy én sok éve egyedül vagyok, azért van, mert nekem a munkám a biztonságom, és a hobbijaim.
A mai nap tudatosult bennem, hogy nekem férjem van” – kezdte vallomását az ifjú feleség, majd így folytatta:
“Nagyon érdekes ez a felismerés, mert eddig az életemben nem volt férfi, viszont ott voltak a hobbijaim és a barátaim.
A Ricsi ezeket nem tudja, de én ezeket most nagyon redukáltam, és ezt most nekem nehéz feldogoznom” – hangsúlyozta Réka.
“Meg kell próbálnunk azt, hogy együtt éljünk, ebben viszont fog kelleni a te segítséged is” – zárta a vallomását.
Az, hogy mit válaszolt az elhangzottakra Ricsi, és hogyan fogadta Réka kitárulkozását, kiderül a videóból.
Te mit mondtál volna Ricsi helyében?