Molnár Áron újra győzött a Sztárboxban – A ringből üzent az országnak

Megvédte címét és politikai üzenetet is küldött Molnár Áron A Sztárbox hetedik adásában ismét ringbe lépett a címvédő Molnár Áron, aki ezúttal Törőcsik Danival mérkőzött meg a gálameccsen. A találkozó különleges felvezetést kapott, hiszen a tetoválóművész és korábbi Éjjel-nappal Budapest szereplő már augusztusban kihívta a színészt egy visszavágóra.

„Nem tudom, hogy emlékszel-e még rám, de én voltam az, akit tavaly háromszor is leütöttek. Emlékszel, amikor nagyon örültél? Mivel te is pontosan tudod, hogy milyen érzés ez, és sajnos a tavalyi döntő visszavágója nem jött össze, arra gondoltam, hogy idén mehetnénk mi négy menetet” – üzente akkor Törőcsik a 2023-as középsúlyú bajnoknak.

A várva várt gálameccsre végül most került sor. A küzdelem elején Törőcsik Dani fegyelmezetten, szívósan állta az ütéseket, Molnár Áron pedig higgadtan és tudatosan építette fel a stratégiáját. A közönség feszült figyelemmel követte minden pillanatát, az aréna légköre szinte izzott a feszültségtől.

Ahogy telt az idő, Molnár egyre inkább átvette az irányítást, pontos találatai fokozatosan eldöntötték a mérkőzés sorsát. Négy menet után a bírók egyhangú pontozással őt hozták ki győztesnek, így újra megvédte a bajnoki címét.

A mérkőzés után Molnár Áront arról kérdezték, mit jelent számára a boksz. Erre így felelt: „Azt, hogy olyankor nem kell foglalkoznom a közügyekkel meg a politikával.” A Pogány Indulóra bevonuló színész-aktivista a győzelem után sem maradt szavak nélkül – a ringből egy fontos üzenetet küldött a nézőknek: „2026-ban menjetek szavazni!”