„Mikor láthatom?” kérdezte Lily.
„Hamarosan. Büszke lesz rád.”
Lily tétovázott. „Csak remélem, emlékszik rám.”
„Nem felejthet el,” mondta Helen. „Te vagy a szívdobbanása.”
Friss, tavaszi reggel volt, amikor megállt a kisbusz a Willow Creek Rehabilitation Center előtt. Lily keze remegett, úgy fogta az ikerbabakocsi tolóját. Helen lehajolt hozzá. „Készen állsz?”
Az üvegajtón át meglátták Annát. Kerekesszékben ült, virágzó cseresznye alatt. Soványabb volt, de a szeme tiszta, és keresett.
„Anya!” kiáltotta Lily, és futni kezdett. Anna karja kitárult, épp időben.
Sokáig ölelték egymást. A könnyek potyogtak, nem csak a bánat miatt. Megkönnyebbülés, szeretet, megbocsátás volt bennük.
„Hadd nézzelek,” suttogta Anna, és két tenyere közé fogta lánya arcát. „Az én bátor lányom. Betartottad az ígéreted.”
„Igen,” felelte Lily. „Gondoskodtam Micahról és Emmáról.”
Anna ujjai megremegtek, ahogy félretűrt egy tincset Lily homlokáról. „Engem is megmentettél.”
Később, a cseresznyefa alatt Lily leült Dr. Harrisszel.
Egy összehajtott papírt vett elő. „Anyu fiókjában találtam. Azt hiszem, nekem írta.”
Dr. Harris óvatosan kihajtotta. Reszkető kézírással írt sorok álltak rajta:
„Legdrágább Lily, ha ezt olvasod, valami baj történt velem. Ez nem a te hibád. Te vagy a fényem, az erőm, és a legjobb dolog az életemben. Harcolok, hogy veled maradjak. Ha egy ideig győz a sötét, ne feledd, nem azért, mert feladtam.”
Dr. Harris nagyot nyelt. „Ez igazolja, amit mindig tudtunk,” mondta halkan. „Anyukád nem adta fel.”
Lily sokáig nézte a levelet, aztán lassan bólintott. „Én is így éreztem. Csak bizonyosság kellett.”
Nyárra Anna elhagyhatta a rehabilitációt. A történetük nyomán létrejött Family Support Initiative segítségével támogatott lakást kapott a kórház közelében, Helenhez is közel.
A költözés napján dobozok sorakoztak Helen verandáján: „Lily – könyvek”, „Ikrek – ruhák”, „Konyha”.
Lily a pillangós naplóját szorította, tele rajzokkal az útjukról, a kék házról, a kórházról, Helen otthonáról, az új lakásról.
Búcsúnál Helen szorosan átölelte. „Ugye jöttök látogatóba?”
„Persze,” mondta Lily, és egy összehajtott papírt nyújtott át. Két házat rajzolt, szívecskés vonal kötötte össze őket. „Látod? Össze vagyunk kötve. Nem szaggatott, hanem folytonos vonallal.”
Helen szeme megtelt könnyel. „Különleges kislány vagy.”
Megérkezett Officer Cole és Detective Rowe is. Mosolyogva adtak át egy bekeretezett képet, Lily eredeti, zsírkrétás házrajzát egy családi fotó mellé téve.
„Innen indult,” mondta Cole. „És itt tartotok most.”
Zászló lógott a kórház aulájában:
„A Lily Maren Családtámogató Program – egyéves évforduló.”
Dr. Harris a pulpitushoz lépett, büszkeség csendült a hangjában. „Egy kislány bátorságából program született, amely már ötven családnak segített a megyében. Ma a túlélésről, és a változásról beszélünk.”
Az első sorban Anna ült, egészségesen és ragyogva, az ikrek az ölében. Mellette Helen, meleg mosollyal.
Közöttük Lily, már kilencéves, mappát szorongatva.
Amikor Dr. Harris befejezte, Lily a mikrofonhoz lépett. A hangja tiszta volt, a tekintete derűs.
„Anya szerint a család azt jelenti, hogy egymásról gondoskodunk, amikor nehéz lesz,” kezdte.
„Szerintem a közösség azt jelenti, hogy észreveszik, ha egy család bajban van, és tényleg segítenek.”
Kinyitotta a mappát, és megmutatta a rajzait. A kék ház, a kórház, Helen otthona, majd az új, fényes lakás.
„Ez azoknak szól, akik segítettek,” mondta, és Dr. Harris kezébe adta. „Hogy ne kelljen több gyereknek talicskát tolnia, ha segítségre van szüksége.”
A terem felállva tapsolt.
Aznap este, a lakásukhoz közeli kis parkban, Lily törökülésben ült a pokrócon és újra rajzolt. Az ikrek játszottak, Helen pedig finoman lökdöste őket a hintán.
Anna fölé hajolt. „Mit rajzolsz most?”
„A családunkat,” mosolygott Lily. „Azt, amelyiket együtt építettünk.”
A papíron kézfogó emberek alkottak kört, középen a két kisbaba.
Anna sokáig nézte a lányát. Hosszú idő után először könnyűnek érezte a szívét.
Ahogy a nap lebukott, a rajz sarkában ott pihent egy halvány talicska. Nem teherként, inkább jelképként. Annak az erőnek a jeleként, amely idáig vitte őket.
A cikknek az eleje!