Bár 2010-ben hivatalosan visszavonult az aktív játékvezetéstől, a kézilabdától sosem tudott elszakadni.Versenybíróként, ellenőrként és segítőként egészen az utolsó hónapokig jelen volt a pályák szélén.
Szeptember 10-én még ott ült a zsűriasztalnál, amikor a DVSC SCHAEFFLER a Vasas ellen lépett pályára.Csendben, precízen, a megszokott nyugodtsággal végezte a dolgát – akkor még senki sem tudta, hogy ez lesz az utolsó alkalom, amikor a sportág közelében látják.
Halálhíre mélyen megrendítette mindazokat, akik ismerték őt.Barátai, kollégái, tanítványai és a debreceni sportélet szereplői egy emberként emlékeznek rá, mint egy becsületes, precíz és végtelenül jólelkű emberre, akinek a kézilabda nem munka, hanem hivatás volt.
„Mindig mosolygott, még akkor is, ha nehéz idők jöttek. Ő volt az, aki soha nem panaszkodott, hanem ment és tette a dolgát” – mondta róla egykori kollégája a debreceni sportéletből.
A DVSC SCHAEFFLER közösségi oldalán százával érkeznek a részvétnyilvánítások – nemcsak Debrecenből, hanem az ország minden pontjáról.Ez is mutatja, mennyire sok emberre volt hatással Szikszay Sándor pályája és személyisége.
A sportvilág most feketébe borult, de Szikszay Sándor neve örökre megmarad a magyar kézilabda történetében.Munkássága, példamutatása és embersége generációk számára jelentett inspirációt.
A debreceni kézilabda közössége és az egész ország hálával emlékezik rá – a férfira, aki mindig halkan, szerényen dolgozott, mégis mindenki tudta: nélküle nem lenne ugyanaz a kézilabda, amit ma ismerünk.
Nyugodjék békében, Szikszay Sándor!A pálya elcsendesedett, de a síp hangja – amit annyiszor hallottunk tőled – örökre ott marad a magyar kézilabda szívében.
A cikknek az eleje!